Saját fejlesztéseim

lehallgato-felkutatasa

Az Üzleti hét c. folyóirat 2002.04.29-i számából:

Poloska bárhol lehet • Nonlineáris felderítők

Digitális kártevők

Molnár Péter Erik

Ha egy idő után feltűnne, hogy üzleti partnerünk minden lépésünkről előre értesül, vagy döbbenten tapasztalnánk, hogy életünk párja rendszeresen számon kéri rajtunk távollétében elejtett, másnak szánt mondatainkat, nem kell mindjárt okkult képességekre, vagy titkos mágiára gyanakodnunk. Lehet, hogy csak bepoloskáztak bennünket.

Ezek a kicsi, árulkodós szerkentyűk viszonylag szerény befektetéssel nagy hasznot hozhatnak felhasználójuknak, míg az „áldozatnak” tetemes erkölcsi, vagy anyagi vesztéséget. Természetesen, ahogy a legtöbb kártevő, megfelelő eszközökkel az elektronikus poloska is „kiirtható”. A lehallgatás elleni nemzetközi küzdelmet most újabb magyar fejlesztésű eszköz segíti. A különböző megfigyelési technikák fejlődése magával hozta az ellenük kifejlesztett megoldások fejlődését is. Ma már egy lehallgatókészülék felderítése, egy helyiség, személy, vagy akár épület-komplexum „megtisztítása" ezektől a szerkezetektől többlépcsős, igen összetett feladat. Ennek a folyamatnak egyik eleme lehet az a detektor, melyet Burián Zoltán biztonsági szakember — másodikként az országban — a közelmúltban hozott létre.

A technológia lényege, hogy a műszer olyan nagyfrekvenciájú hullámot bocsát ki, mely (laikus kifejezéssel) „gerjeszti" a félvezetőket, és a visszaverődő, megváltozott jel segítségével tájékoztatja felhasználóját azok hollétéről. A készítő elmondta, hogy bár az általa építetthez hasonló non-lineáris detektorok már évek óta jelen vannak a kémelhárításra szakosodott, vezető nemzetközi cégek kínálatában, a hasonló készülékek beszerzési ára többszöröse annak, amennyiért ez adott esetben tőle beszerezhető.

A hozzávetőleg 1 millió forintért megvásárolható műszerre a szakmából már sokan felfigyeltek. A hasonló feladatokra szánt speciális térerősségmérőkkel és spektrumanalizátorokkal szemben a nonlineáris detektor nagy előnye, hogy inaktív lehallgatókészülékek felderítésére is alkalmas, mivel nem a poloskák által leadott jel, hanem anyaguk alapján észleli azokat. Természetesen ez az eszköz sem „csodaszer", és önmagában nem képes 100%-os eredményt produkálni — tette hozzá a fejlesztő — de számos más módszerrel együttesen alkalmazva igen hatékony tagja lehet az „elhárítási palettának".

Természetesen az ilyen, és ehhez hasonló eszközök beszerzése Magyarországon még nem egyszerű feladat, de az EU-csatlakozás közeledtével várhatóan nálunk is megjelennek majd az úgynevezett „spy shop"-ok, és attól kezdve már „csak” a jogi szabályozás szabhat határt az önjelölt, hazai James Bondok tevékenységének.

A fenti cikk 2002-ben íródott. Azóta sokkal több elektronika vesz körül minket.

  • Elektronikus, LED vagy kompakt fénycsöves lámpatestek
  • Okostelefonok, tabletek
  • Digitális klímaberendezések
  • Internetes hálózati eszközök, gyakran vezeték nélküli perifériákkal

Míg a nonlineáris detektor alkalmas pl. egy lambéria mögé rejtett lehallgató eszköz felfedezésére, az elektronikus eszközökbe csempészett poloskák elkülönítésére nem.

Minden digitális eszköz órajeleket bocsát ki, másodpercenként több százszor megismétlődő jeleket. (VLF és LF frekvencia-tartomány.) A mobilok, tabletek, laptopok kikapcsolt állapotban nem bocsátanak ki órajeleket. Léteznek azonban olyan kémprogramok, amelyekkel „tetszhalott” állapotba helyezhetők; azaz noha tulajdonosa kikapcsolta a kütyüjét, a távolból aktiválhatják a mikrofonját és az adóegységét – azaz lehallgathatják.
Legújabb fejlesztésem kijelzi, ha egy ilyen látszatra kikapcsolt eszközből órajelek érkeznek.

A HírTV egy 2017 novemberi, lehallgatási módszerekről szóló riportjában helyett kapott, ez a lehallgató készülék kereső eszközöm is: